Halálra gázolt egy 60 év körüli férfit a Budapest felé tartó személyvonat szerda este Pirtónál, a nyílt vasúti pályán. A vonaton harmincan utaztak, a MÁV vonatpótló autóbuszt küldött az utasokért. Az elgázolt férfi a helyszínen életét vesztette, a helybéliek elmondása szerint nem sokkal korábban az egyik közeli kocsmában italozott,  hazafelé tartott, a sínen akart átkelni.

 

 

 

 

A mozdonyvezető hiába észlelte a sínek közé botorkáló idős férfit, állítólag négyszer rá is dudált, de hiába, nem tudott megállni a szerelvény. A helyi kocsma előtt elmondták, hogy az áldozat a tragédia előtt nem sokkal még ott italozott, sokan ismerték a faluban, nem volt haragosa, kedvelték őt.

Este fél kilenc körül indult el hazafelé a vasúton túlra, a megszokott útvonalon. Ahogy korábban mindig, most is szabálytalanul kelt át a síneken. Állítólag a helyi körzeti megbízott már sokszor figyelmeztette őt és másokat is, hogy a kitaposott gyalogút végén szabálytalan és veszélyes a közlekedés. Hogy pontosan mi történt, azt senki nem tudja, csak az érkező mentőautóra és tűzoltókra figyeltek fel a helybéliek. Az idős férfi holtteste beszorult a szerelvény alá, a kiérkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrségi helyszínelés ideje alatt állt a vasúti forgalom a Pirtó és Soltvadkert közti vonalon. A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit. Helyszíni fotók itt.

Pozsgai Ákos

Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

December 2018
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6